a város arca
Piros-fehér-zöld
Varga Csaba
A szeretetlélek és a szeretetvilág születése

A piros-fehér-zöld egyszerre szimbóluma az Új Aranykornak, mint jövőnek, a Szeretetlétnek, mint az új gondolkodás programjának, a Természetszeretetnek, mint új ökológiai harmóniának.

2021 végén végre egyszerű megszólalni, mert a következő időben végre a Földbolygó újjászületik Szeretetbolygóként. Végül a piros egyszerre szerelem és szeretet, a fehér a csendben történő misztériumi újjászületés és végül a zöld újra egyesülés a természet isteni lelkével. Sok ezer éve tart Földünkön a szeretetlenség világkorszaka. Ma reggel még nagyon kevesen hitték azt is, hogy valaha mindez úgy ér véget, hogy ebben az inkarnációban az Új Világot mindnyájan megtapasztaljuk.

A jelenlegi korszakváltás két tézis ünnepe: ma semmi nincs úgy, mint aminek látszik; holnap semmi nem lesz úgy, ahogy most elképzeljük, mert az ember és a bolygó a legnagyobb fordulatot teszi, nagyobbat, mint amit kiváló eleink elképzeltek. Ez a fordulat visszatérés lelkileg-szellemileg az ősmagyar korszakokhoz is, így a piros-fehér-zöld szimbólum így is érvényes. Miközben mondjuk az elmúlt száz évre már emlékezni sem fogunk, amit lassan majd mindenki egyre tisztábban felismer.

Mindenki nyugodtan kezdje el elképzelni, hogy az emberek közül egyre többen Szerelem és Szeretet Emberek, sőt az emelkedés végén Istenemberek lesznek. Csak jó lenne, ha tudatosulna bennünk, hogy a szerelem és szeretet minősége messze meghaladja majd a mai téves civilizációnk gyenge szerelem és szeretet nívóját. Ha az emberek sokasága felemelkedik és társteremtést vállal, akkor az egész bolygó Szeretetbolygó, vagy akár Istenbolygó lesz. Például majdnem minden család szeretetcsalád, vagy a legtöbb helyi társadalom szeretetközösség lesz. A piros-fehér-zöld trikolor előre jelzi, hogy a magyar nemzet – hűen a tér és időfeletti magyar kollektív lélekhez és tudathoz – szeretetnemzetté emelkedik. A jelenlegi tökéletes válságban lévő Európa minden felszabadult állama is hasonló utat követ majd.

Mindez lehetséges, mindez élő alternatíva, mindez már történik? A szkeptikusok még elméjük fogsága miatt nem hisznek ebben. Nincs ezzel semmi baj. Gyorsan növekszik azok tábora, akik félig, vagy teljesen bizonyosak abban, hogy a mennyei változás nem hiába vajúdott évezredek óta. A tömegkultúra sem fog már minket lehúzni, ahogy a pénzkapitalista életkényszerek fölénye sem. Mindez felszabadultan, a káosz ellenére kacagva megtörténik. Szeretjük a Földbolygónkat, szeretjük a kárpát-medencei magyarságot és szeretjük az újra és végleg Szerelem-Szeretet lelkű embertársainkat.

Varga Csaba
(www.varga-csaba.hu)