a város arca
Helyi érték
SÁRDI GERGELY
Zsebpénzből vett bakelitektől az ibizai klubokig

Sárdi Gergely a Truesounds csapat alapító tagjaként, a veszprémi bulik záró akkordjaként Gregory S néven vált a legtöbb ember számára ismertté. Gergő több ezer álmodozó fiatal vágyát valósította meg azzal, ahogy a teleposzterezett veszprémi gyerekszobából az ibizai éjszakákig vitte zenéjét.

“Kádártán, a szobában gyakorolni, aztán 14 évvel később Ibizán játszani…”

- Van egy bátyám, aki annyira elektronikus zenefüggő volt már fiatalon, hogy amikor én tíz éves lettem, nem volt rap vagy rock korszakom, mint más korombelinek: az első zenei élményem az elektronikus zene volt Hollandiából és Németországból érkező CD-ken és kazettákon. A testvérem egyik akkori legjobb barátjával, Szigeti Péterrel (Dandy, Peter Makto) - akit 15 éves koromban ismertem meg -, el tudtam járni az éjszakába, megnézhettem egy-két klubot, hogy hogyan is működik, majd 17 évesen vettem meg a lemezjátszókat, az első bakeliteket az egykori Underground Records nevű veszprémi üzletből, és elkezdődött a gyakorlás. Veszprémben szerencsére megvolt a kulturális infrastruktúra ahhoz, hogy megalapozhassam a jelenlegi karrieremet. Az első fellépéseim is a városhoz köthetőek: a Radio Jam műsorában hallgathattak először zenélni, mint Sárdi Gergely, majd a barátokkal az egykori Happy Day-ben csináltunk egy nagy sikerű bulit. Volt igény az elektronikus zenére, így hamarosan rendszeres fellépője lettem a Mythosnak, illetve a Patrióta Lokálnak. Az első közönségtapasztalataimat Veszprémben szereztem meg, később pedig a Péterrel való kapcsolatomnak köszönhetően a jelenlegi csapatom alapjai is elkezdtek kibontakozni.

Hatalmas mérföldkő és a mai napig meghatározó inspiráció a munkámban az Ibizával kapcsolatos élményem: 2015-ben egy verseny fődíját elnyerve, júniustól-szeptemberig a szigeten voltam két másik fiatal DJ-vel. Kaptunk lakást, autót és a program részeként világhírű klubok működését nézhettük meg, illetve felső kategóriás lemezlovasokkal találkozhattunk: például Carl Cox-szal és más híres szereplőkkel beszélve megismerhettük a legnagyobbak technikáit.

Saját atmoszférát teremtünk

A gyerekkori ismerettség egy egész életet átszövő munkakapcsolattá és barátsággá nőtte ki magát Szigeti Péterrel.

- A Truesounds csapatában négyen vagyunk, mint lemezlovasok: legtöbbször együtt játszunk Magyarországon, de természetesen vannak egyéni fellépéseim is. Mivel szeretünk magunknak létrehozni egy atmoszférát, rá kellett jönnünk, hogy ez úgy működik, ha mindent magunknak csinálunk, így tudjuk legjobban közvetíteni zenei üzenetünket.

A csapat funkcionál DJ-ként, producerként, rendezvényszervezőként és kiadóként is: ez a négy láb, amelyek folyamatosan erősödve teljessé teszik a Truesounds munkáját. Producerként saját műveinkkel is foglalkozunk, nem csak más külföldi vagy hazai előadók számaival. Fantasztikus érzés volt, amikor szeptemberben az egyhetes ibizai utunkon elmentünk egy buliba az egyik kedvencünket meghallgatni, majd egy óra múlva, a tánctér közepén állva meghallottam azt a zenét, amit otthon készítettem: óriási pozitív töltést ad, amikor a saját kreatív produktumod eljut a világ egy távoli pontjára. Rendezvényszervezőként csinálunk rendszeres bulikat Veszprémben, Budapesten, Pécsen, Sopronban vagy akár Debrecenben is. A kiadói feladatokkal körülbelül öt éve kezdtünk el foglalkozni: elsőre nagy lépésnek tűnt rengeteg csapdával, de mostanra például Beatporton a Deep House műfaj Top 50 listájára is felkerült a kiadó. Elkezdeni itthonról valamit, teljesen autodidakta módon, majd külföldi és belföldi lehetőségekkel terjeszteni a zeneiséget, hogy mi kik is vagyunk, ez már siker a végső célok felé vezető lépcsőn.

Egy otthonos klubban masszaként ölel a tömeg

Gergő, Peter Maktoval karöltve megfordult már Észak-Afrikában, Németországban, Oroszországban és a világ számos pontján, ám a hazai klubkoncertek továbbra is a kedvenc programjaik közé tartoznak.

- A legerősebb koncertélményemet Ibizán éltem meg: játszhattam az ibizai Club Spaceben, ami évekig a világ legrangosabb klubjának volt megválasztva. Hazai fronton a Sziget Fesztivál az egyik legjobb fellépés az évben, de én kifejezetten imádok klubokban koncertezni: egy otthonos klubban, ahol a DJ pultot körülöleli a tömeg, olyan a 
közönségkapcsolat, mintha benne lennél ebben az eufórikus masszában, amit a buli atmoszférája és az emberek alkotnak.

“Mi nem játszhatjuk a tegnap zenéjét.”: Egy lemezlovas napja

Hétfő reggel 8 órakor megkezdődik a munka, hétvégén kirándulás a családdal és vasárnap rántott hús a mamánál: így képzelünk egy átlagos családi életet, de a DJ-k mindennapjai másként zajlanak.

- Mivel mi hétvégén dolgozunk elsődlegesen, ezért a hétköznap-hétvége kapcsolat fordítva működik: hétköznap tudjuk kipihenni azt, amit hétvégén nem. Azon kívül, hogy a szakmánk leglátványosabb része hétvégén történik, hétköznap is rengeteg a teendő: fél kilenckor kelek és hétfőtől a fő program, hogy megalkossam azt a hangzást, azokat a zenéket, amiket kiadunk vagy hétvégén játszunk. Napi szintű feladat, hogy az ember kicsit előremutató legyen, mert a mi zenei vonalunkban kiemelten érvényes az, hogy nem játszhatjuk a tegnap zenéjét, aktuálisnak kell lenni.

Bátran ugrálhatok a szikláról

A kreatív szakma az általános szemlélet szerint nem egy “életbiztosítás”. Gergő nem cserélne senkivel, de ő is felkészült a nehezebb időkre.

- Nem változtatnék semmin, tetszik ez az élet. Természetesen vannak nehezebb időszakok, amikor az ember kicsit megtörik és elgondolkodik, hogy biztos jó-e a jövőre nézve, amit csinál, de a befektetett energia mindig meghozza a gyümölcsét, ami visszazökkent. Ennek ellenére 2011-ben lediplomáztam gazdálkodási és menedzsment szakon, leginkább azért, hogy ha meginog a talaj, ne csússzak meg: talán ezért tud ilyen jól működni a munkám, mert ránézek a polcon a diplomára és tudom, hogy nem kell aggódnom. Olyan ez, mint egy biztonsági kötél: bátran ugrálhatok a szikláról, mert tudom, hogy megóv a kötél, közben pedig hatalmas élményt nyújt az ugrálás.

“Ha szórakoztatni tudod az embert, akkor elérted az élet csúcsát.”

A világ hét csodája közül, érthetetlen okból egyik sem zene. Tényleg csak a kőből és fémből álló materiális alkotások lehetnek maradandók?

- Néha az ember elgondolkodik azon, hogy mi az a maradandó, amit ad, és hogy például mennyire menő, ha valaki hidakat épít, hiszen a híd évszázadokig áll mementójaként munkájának: ezt nem lehet összehasonlítani azzal, hogy hétvégén elmegy valaki zenélni. Idővel azonban rájöttem, hogy amit képviselek a zene útján, élményt ad másoknak: a zene egy közvetítő dolog, ami összehozza az embereket. Kitölti az ürességet, teljessé teszi az életet és közösséget teremt: látni, hogy ismerkednek a bulijainkon és akár életreszóló kapcsolatok születnek, vagy csak egyszerűen a napi rutinból kilépve kikapcsolódhatnak a hétvégén, igazi érték. Stan Lee gondolata után, hogy “ha szórakoztatni tudod az embert, akkor elérted az élet csúcsát”, úgy gondolom, a legmagasabb szintű dolog, ha mosolyra tudsz fakasztani másokat.

Már nem elég, ha csak mások zenéit adod

Mindig kultusz szakmának számított, ha valaki DJ, ám az internet térhódításával egyre nagyobb rálátásuk van a gyerekeknek a lemezlovasok világára, így többen álmodoznak zenei karrierről, bulikról, kalandról. Megkérdeztük Gergőt, hogy elég-e egy merész álom és az akarat, hogy valakiből híres DJ váljon. Mi a recept?

- Azt mondanám először, hogy mindenki kösse fel a gatyáját, mert ez már nem olyan egyszerű. Amikor én elkezdtem, meg kellett tanulni bakelit lemezjátszókkal dolgozni, ami elég komoly technikai tudást igényelt, de a mostani zenelejátszók szinte automatikusan megoldanak mindent, így könnyű bekerülni a piacra. A kulcs, hogy meg kell mutatni, miért vagy te az az egy a millióból, ami miatt téged érdemes hallgatni. Jelenleg csak DJ-ként senki ne kezdje el: a lényeg, hogy kitűnj és megmutasd, hogy te, mint DJ, milyen saját zenével tudsz kiállni egy színpadra, hogy ki vagy te, mit akarsz. Az egyéniségedet adni, kicsit marketingessé, producerré válni és rengeteg befektetett energiával magas minőséget nyújtani a közönségnek: ez az egyetlen recept.

Sulyok Georgina
Fotók: Kovács Bálint, trsnds.com, Burn Energy