a város arca
VIDÁMAN VIDÉKEN
TÚRAJÓ SÉTÁK
Az utat is figyeled?

„Kétszázhúsz felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot.” Húsz évvel ezelőtt ezzel a kis fricskával a Neoton Família nemcsak egy művészi életérzést kapott el, de öntudatlanul nagyjából azt is leírta, hogyan fog működni napjainkban a tömegturizmus. Rohanunk, hatvan tételes listát fogva járjuk a világot és mindent látunk, csak épp semmit nem érzékelünk a körülöttünk lévő valós világból.

Ismerős? Nagy valószínűséggel igen, ha csak egyszer is befizettünk egy minden földi jót ígérő utazásra vagy éppen magunk állítottuk össze így a nyaralást.

Erre mondott nemet az utóbbi években egyre inkább terjedő slow turizmus, mely az egy napba bezsúfolható látnivalók maximalizálása helyett a lassúság dicséretét, az elmélyült élményeket és a nyugodt tempójú felfedezést helyezi előtérbe.

Erről szólnak a hazai slow mozgalom úttörőjének számító Slow Budapest és Krajcsó Nelli sétái, melyeken a város egy-egy szegletét fedezhetjük fel, vagy hazai vizekre evezve a Raffai Csilla által vezetett Túrajó séták.

Csilla négy évvel ezelőtt vágott bele tematikus városnéző sétáinak kidolgozásába, melyek ma már nemcsak Veszprémet fedik le, de a Balatonra és a Bakonyra is kiterjednek. A közismert helyek helyett inkább titkos zugokra, kevésbé ismert érdekességekre helyezi a hangsúlyt – művészek, kereskedők, rabbik és mártírok emlékének felfedezésére, malomsorsokra, óvóhelyek megismerésére –, s bár eredendően nem a lassításra akarta felhívni a figyelmet a sétákkal, maga is érzi annak jótékony hatásait.

„Két gyermekkel vagyok otthon közel négy éve, és sokat sétálok, ami alatt még a bevett útvonalakon is akaratlanul észreveszek újdonságokat, amiknek szeretek a nyomába eredni. Ha pedig már felkutattam és megértettem valamit, azt oktatói vénámból kifolyólag szeretem másoknak is átadni, másokkal is megértetni. Tulajdonképpen ebből indult ki a Túrajó – hiszen még tősgyökeres veszprémiként is rengeteg felfedeznivaló akadhat –, de kétségtelenül érzem én is a vele járó lassítás előnyeit. Eleve a témák kidolgozása sem megy egyik napról a másikra, van, hogy fél-egy évembe telik összeállítani egy sétát” – meséli Csilla.

Elmondása szerint a sétákon sem sietnek: általában két órát eltöltenek egy-egy téma körüljárásával, de volt, hogy ez az idő négy órára nyúlt. Az időtartamot, a séták hangulatát a résztvevők is alakítják: van, hogy az idegenvezető tanul a turistától. „Ezek a séták általában kiscsoportosak, az emberek pedig sokszor szeretik hozzáfűzni a saját történeteiket a meglátogatott helyekhez. De éppen ez a jó benne: a séták közösségépítőek is, elgondolkodtatók, stresszoldók, pihentetőek, hiszen kimozdítanak a mindennapi mókuskerékből és emlékeztetnek, hogy nem kell mindent azonnal kipipálnunk, lehet kisebb lépésekben is haladni.”

Elmélyülhetünk, élvezhetjük az apró pillanatokat, odafigyelhetünk egymásra és sokkal tudatosabban élhetjük meg az adott élményeket is, mintha a hagyományos módszert választanánk. A ma már mintegy tíz témával operáló Túrajó legújabb sétája ebből a szempontból például telitalálat: a Bögretúr vendéglátóhelyek elvihető bögréire építő bögrés séták során egy-egy bögre itallal járhatjuk végig a tematikus útvonalat, duplán is odafigyelve a környezetünkre.

„Ez sokkal inkább egy életmód, ami nemcsak az emberről, az egyénről szól, hanem a környezetünkről is – mondja Csilla. – Slow az, hogy nem csak a klasszikus útvonalakat járom, mint a japán turisták, akik check-listtel érkeznek Európába, hanem letérve az ösvényről a kevésbé reflektorfényben lévő dolgokat is észreveszem. Slow az is, hogy nem a szupermarketben vásárolok, hanem a helyi termelőktől helyi élelmiszert – mint amire nálunk például a Csalán Egyesület vagy Barnagon egy úriember, a doboz rendszer kitalálója próbálja meg felhívni a figyelmet. De az is, hogy a nagy hotelláncok helyett kis szállásokat választunk, vagy éppen kerékpárral járjuk be a környéket – Spanyolországban egy magyar csapat például így kívánja bemutatni az országot. De említhetem akár a couchsurfing rendszerét is, hiszen az sem csak az ingyen szállásról szól, hanem arról, hogy egy helyi szemén keresztül fedezem fel a várost, olyan helyekre juthatok el, ahova egyébként valószínűleg soha, és otthon együtt készítjük el a hortobágyi húsos palacsintát. A lényeg: légy jelen és figyelj meg. Járt utat a járatlanért pedig igenis hagyj el!


Gondolatok, utak, tervek

"Egyrészt közgazdászként célunk az egyre bővülő turisztikai kereslet jobb kielégítése a kínálat célzott, személyre szabott bővítésével. Másrészt helytörténeti és családfakutatásban is érdekelt lokálpatriótaként célunk a régió értékeinek felkutatása, bemutatása és megőrzése. A két cél szerencsére összeegyeztethető.

Fő tevékenységünket, az élményprogramok szervezését társas vállalkozás keretében végezzük. Ennek bevételéből támogatjuk a velünk együttműködő régióbeli civil szervezeteket és kezdeményezéseket, illetve fedezzük a saját, karitatív alapon végzett értékmegőrző munkánk költségeit.

A jövőben nagyobb hangsúlyt fektetünk az épített örökség mellett a természeti értékek bemutatására és az idegen nyelvű programokra.

Tervezzük, hogy a csoportos városnézés alternatívájaként megteremtjük a technikai feltételeit a város önálló, játékos felfedezésének."


 

A Balaton Televízió riportja a sétákról

 

Bertalan Melinda, Pethő Imre
Fotók: Nagy Lajos, Hajdu Franciska