a város arca
Kultúrsarok
VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ
Szakítsd le a nyári napot!

Itt a nyár, ami egy színház esetében általában a vakációt jelenti, a Veszprémi Petőfi Színház színészeinek azonban idén kevés lehetőségük lesz hátradőlni és csupán napfürdőzni. Szinte egész nyáron játszanak: operettfesztivál, nyári tábor és turné is várja a színház szerelmeseit.

Rátonyi Róbert Operettfesztivál

Június 20–23. között immár második alkalommal rendezik meg a Rátonyi Róbert emlékére létrehozott Operettfesztivált a színházban. Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatójának elmondása szerint Rátonyi Róbertnek – a hazai operett egyik atyjának – igényességét és profizmusát szeretnék továbbvinni, ezzel pedig magasra tették a lécet. Amellett, hogy szlogenjüknek igyekeznek eleget tenni – „közösségben a közönséggel” –, nemcsak a helyi, de a határon túli kínálatból is keresztmetszetet kapnak majd a műfaj kedvelői.

Keller János, az operettfesztivál művészeti vezetője már a tavaly nagyszerűen debütált programsorozat után rögtön a másodikat kezdte szervezni. Idén is célként fogalmazta meg, hogy a négynapos rendezvény igazi családi esemény legyen, így törekedtek arra, hogy minden korosztály megtalálja majd a számára kedvező programot. Nem titkolt cél az sem, hogy a jövőben nemzetközi fesztivállá kerekedjen a még fiatal rendezvénysorozat.

A fesztivál idei díszvendége Oszvald Marika, Kossuth- és Jászai-díjas művész, aki a nyitóceremónián is ott lesz június 20-án öt órától. Az idei vendégelőadások nemcsak a Budapesti Operettszínháznak lesznek köszönhetők, de a kecskeméti Katona József Színház is elhozza az Állami áruház című operettet, továbbá a budapesti József Attila Színház mutatja be a Csókos asszonyt, illetve a csíkszeredai Csíki Játékszín is vendégszerepel a Mágnás Miskával.

Színház a csillagos ég alatt

Miután a fesztivál képében egy fergeteges programmal lezárul az évad, a társulat buszra pattan, hogy a nyári játékokon vegyen részt: „mivel a szabadtéri színpadokon általában a zenés műfaj a legkedveltebb, a Nyitott ablakot láthatja több helyen a közönség, de két alkalommal az Esőember is meghívást kapott, valamint a Retro Szállót is játszani fogjuk Tihanyban – mondta el Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes. – Emellett két alkalommal is meghívtak minket Erdélybe: államtitkár úr kérésre játsszuk a Kincskereső kisködmönt Pünkösdkor a gyerekeknek, nyár végén pedig a 30 éves Tusványos Nyári Szabadegyetemen veszünk részt, ha pedig már ott vagyunk, Csíkszeredán is eljátsszuk a Nyitott ablakot.”

  • 2019. június 28. Szarvasi Viziszínház – Nyitott ablak
  • 2019. július 3. Eger, Agria Játékok – Nyitott ablak
  • 2019. július 6. Nyíregyháza, Zenés Vidor Nyár – Nyitott ablak
  • 2019. július 12. Tihany, Bujtor Szabatéri Színpad – Retro Szálló
  • 2019. július 23. Erdély, Tusnádfürdő – Nyitott ablak
  • 2019. július 24. Erdély, Csíkszereda – Nyitott ablak
  • 2019. augusztus 2. Balatonföldvár – Esőember
  • 2019. augusztus 19. Tihany, Bujtor Szabatéri Színpad – Esőember
  • 2019. augusztus 21. Budapest, Városmajor – Esőember

Carpe Diem!

„Kerényi Imre nagy álma volt, hogy a Balatonalmádiban található Magtárat kulturális programokkal, ifjúsági táborral töltse meg. Sajnos a művész úr tavaly augusztusban elhunyt, igazgató úrral azonban azt gondoltuk, jó lenne megvalósítani ezt az álmot, az ötletet pedig a kormányzat is támogatta. Ezért Carpe Diem néven létrehoztunk egy nyári ifjúsági tábort, ami két turnusban fog megvalósulni július 7-14. és július 28. – augusztus 4. között. Összesen 30-30 főt tudunk fogadni, a gyerekeket pedig a test, a szellem és a lélek köré felépített tematikus napokkal várjuk. Minden nap saját névvel és szakértővel bír: a lelki napon szakpszichológus és Nagy Károly apát kanonok várja a gyerekeket, a magatartásról Görög Ibolya protokoll szakértő tart egy nagyon humoros, a gyerekek nyelvén szóló előadást, Szentessy Balázs, a Pannon Egyetem munkatársa pedig a kajak-kenuval ismereti meg a táborozókat. De lesz színházi viselkedés óra is Oberfrank Pál igazgató úrral, én pedig a színházi működésről, a kulisszák mögötti életről mesélek, valamint egy Magellán napot is tartunk, ahol a környéket és az állatkertet fedezhetik fel a gyerekek.

Emellett a Kerényi-program részeként könnyűzenei, régizenei és színházi előadásokkal is megtöltjük a Magtárat. Itt lesz többek között Roby Lakatos, Balázs Fecó, Szekeres Adrien, a Mendelssohn Kamarazenekar és az Orlando Énekegyüttes, a színházi előadások között pedig olyan könnyed darabokat mutatunk be, mint a Bor, mámor, szerelem, a Tanár úr kérem vagy éppen egy Cserháti Zsuzsáról szóló színházi emlékest. Mivel ezek részben fedik egymást a táborok idejével, a gyerekek is részt tudnak venni rajta.”