a város arca
Irány a Balaton!
BALATONI KÖR
Legyen több a Balaton, mint fürdőzés!

Vízibicikli, hekk, lángos. A Balaton hallatán a nagy tömegnek még mindig ez a triumvirátus jut eszébe, természetesen a nyárra kivetítve, pedig a tó és környéke jóval több, mint egy három hónapos turisztikai desztináció, ahol lehet fürdőzni és a 90-es évek termékeit enni. A Balatoni Kör éppen azon dolgozik, hogy ezt a régi berögződést elfedtesse, és a Balaton képét a fejekben egy egész éves, minőségi szolgáltatásokkal, termékekkel és komplex élményekkel bíró helyszínné alakítsa.

„Nagyon érdekes, mert tíz évvel ezelőtt a véleményformáló tömegben a Balatonnak még egyáltalán nem volt pozitív színezete. Aztán eltelt egy évtized, és most újra óriási trend lett a Balaton. Ez jó, de vigyáznunk kell arra, hogy milyen jövőképet alakítunk ki” – mondja Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke. Az elmúlt időszakban például óriási apartmanépítési láz indult az üdülőkörzetekben, ez azonban csak lebetonozott nyaralóhelyek létrejöttéhez vezet, és annak a tájképnek a lerombolásához, amiért sokan beleszerettek a Balatonba: a lankás hegyoldalakon végigfutó szőlőtőkék látványába, az alattuk elterülő kéken ragyogó tóba, a kacskaringós vidékbe, amelyen végigbiciklizni maga a teljes feltöltődés.

Ideje lenne rájönnünk, hogy a Balaton nem csak maga a tó. „Persze a strandok is fontos részei, de azokra inkább úgy kellene gondolni, mint rendezvényterekre, ahol olyan közösségi aktivitásokat lehet létrehozni, amelyek egész évben vonzóak lehetnek.”

Mert a régió akkor lesz igazán élhető, ha nemcsak szezonokban gondolkodunk, amikor a tömegturizmus mindent letarol, a többi kilenc hónapban pedig kezdjen az életével a helyi lakos azt, amit akar, hanem ha 12 hónappal számolunk a Balatonon is, ahova egész évben jó jönni. Ahol a bor, a gasztronómia, a szabadidős sportok egyaránt jelen vannak, ahol lehet jókat enni-inni, kirándulni, vitorlázni, hajózni, egyéb vízi sportokat űzni, és ahol mindezt értékes kulturális kínálat és épített örökség egészíti ki.


„A Balatoni KÖR létrehozásával azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy megvalósítsunk egy, a tó körüli értékvédelemre épülő egyesületet. Tagjaink a minőségi borászat és gasztronómia olyan képviselői, akik egész évben nyitva tartanak és várják vendégeiket. Célunk, hogy helyi alapanyagokkal és helyi szolgáltatásokra építkezve teremtsünk meg egy olyan körforgást, amely a régiót vonzóvá és élhetővé teszi minden évszakban. Igényes dolgokat szeretnénk létrehozni igényes környezetben, a Balatonon, amely hitem szerint egész létünk alapját jelenti."

Laposa Bence
– elnök –


Ezért tesz a helyi gasztronómia és borászat fiatal képviselőit tömörítő Balatoni Kör is: a minőség és az újítás szellemében nemcsak a BalatonBort hívták életre, de rendszeresen szerveznek jópofa programokat közösen is, köztük az ősztől kora tavaszig tartó GasztroPiknik sorozatot. Nagyobb volumenű eseményeket főleg ebben az időszakban találunk egyébként náluk, de ha egyszerűen csak egy egy jó gasztronómiai, borászati élményre vagy izgalmas szállásra vágyunk, ahhoz is tudnak jó pár tippet adni: a régiót körbekóstolva félszáz helyszínen várnak minket kiváló élményekkel.

Borászatok

  • Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet: Prémium borok a Balaton mellől, olyan híres hajók neveivel, mint Sirocco, Nemere és Tramontana.
  • Csendes Dűlő Szőlőbirtok / Borterasz / Vendégház: Nagyszülők által örökölt szőlőbirtok, az unokák által újraálmodva.
  • Dobosi Pincészet: Bor, biobor és 100%-os szőlőlevek Szentantalfáról.
  • Egly Szőlőbirtok és Borászat, Palota Pince: Az ország egyik legimpozánsabb, kiemelkedő történelmi múlttal rendelkező pincéje, 16. század előtti szőlőfajtákkal.
  • Első Magyar Borház – Szeremley Birtok: Pincészet hungarikumokkal, szőlő és állattartás területén is – bakator, budai zöld, mangalica, szürkemarha, bivaly.
  • Garamvári Szőlőbirtok – Balatonlelle: Ahol a minőségi borok mellett saját készítésű pezsgőt is kapsz.
  • Gilvesy Pincészet: Élettel teli borok a 4 millió éves vulkanikus eredetű lejtőkről.
  • Gyukli Pince: Balatonfüred egyik legismertebb családi vállalkozása, az ökológiai gazdálkodás élharcosa.
  • Ikon Borászat: Avagy ahol a Dél-Balatoni Bor készül – 39 hektáron, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Merlot, Syrah, Pinot Noir.
  • Istvándy Birtok és Piknikbár: A hagyományok és a termőhely tisztelete, magas minőséggel és némi újítással, nagy hangsúlyt fektetve a Kéknyelűre.
  • Laposa Birtok: A Badacsony egyik legkedveltebb borászata, egész éves terasszal és könnyed, jó ivású borokkal.
  • Pálffy Szőlőbirtok és Pince: Magas savtartalmú, vulkanikus borok, melyek készítését generációk óta tanulják a család férfi tagjai.
  • Pócz Pincészet: A Kishegybe beépült balatoni borászat, főleg cuvée-kre hangolódva.
  • Söptei Pincészet, Vinotéka és Borterasz: Friss és gyümölcsös borok Csopakról, amelyeket csobbanás után, a borteraszon kóstolhatunk.
  • Szent Donát Birtok: Olaszrizling, furmint és kékfrankos – elsősorban ezt a három fajtát keressük náluk, amit helyi éttermükben is elfogyaszthatunk.
  • Váli Pince: Kézműves, reduktív és új fahordó-érlelésű borok Badacsonyörsről, kizárólag a palackból.
  • Villa Tolnay Bor- és Vendégház: Birtok a Csobánc szívében, ahol testes, száraz borok készülnek.

Vendéglátás:

  • Baricska Csárda: A Balaton kiváló borait és a magyar nép szokásait őrző ételek némi rafinériával, gyönyörű környezetben.
  • Borbarátok Vendéglő és FATA Pince: Magyaros konyha a Badacsony lábánál nádtetős, virágos kerthelyiséggel, évszakhoz igazodó választékkal.
  • FrissTerasz: Balatoni panoráma, grillételek, válogatott balatoni borok és minden hétvégén koncertek és DJ-k.
  • Gianpiero's Étterem: Kortárs magyar ízek pizzával, tésztával, salátával kiegészítve, évszázados platánfák árnyékában elköltve.
  • Gusto13 Bistro&Delicate: Helyi termelőkre és az olasz Friuli-Venezia Giulia tartomány legkiválóbb alapanyagaira építő gasztronómia Veszprémben.
  • Istvándy Borműhely: 1900-as években épült villa, amelynek a pincéjéből, panorámás teraszáról mindig jófajta jazz hallatszik.
  • Kalóz Strandbisztró – Fövenyes: “Strandbüfé 2.0”, ahol nincs hekk és lángos, de van Harcsa&Krumpli, kézműves burgerek, töltött lepények, saláták, egészséges, tradicionális és innovatív ételek, balatoni borok, sörök, szörpök, fagylalt.
  • Kikötő Étterem: Kiváló élmények és a legmagasabb minőség a szigligeti hajóállomáson.
  • Kisfaludy-ház Étterem: Kisfaludy Sándor újragondolt présháza, étteremként és borteraszként is funkcionál.
  • Kistücsök Étterem: A Balaton megtestesülése ételekben és borokban.
  • Mala Garden: Bali vagy Balaton? A Mala Garden mindkettővel kényeztet: a szálloda egzotikus hangulata a távoli sziget luxuspihenését varázsolja a magyar tenger partjára.
  • MI a Kő Étterem és Vendégház: Egy borbolt, egy borbár és egy étterem, és mindez egyszerre, ahol a tökfőzelékhez mellé a bor is jöhet.
  • MóniSüti Cukrászda: A népszerű gasztroblogból "kinőtt" cukrászda Gyenesdiáson házias süteményekkel vár, úgy, ahogy azok otthon is készülnek, igazi alapanyagokból.
  • Neked Főztem Zánka Büfé & gasztrokocsma + Neked Főztem – Balatonfüred: Kötetlen hangulatú zánkai gasztrokocsma, amely szezonális alapanyagokból frissen készített ételeket, kézműves borokat, házi szörpöket kínál ebédre és vacsorára. És 180 fős étterem Balatonfüreden, burgerek helyett szmókerben készült húsokkal.
  • Paletta Bisztro: A Palettában gondosan válogatott helyi alapanyagokból készült bisztró ételeket kóstolhatsz: a Balaton legjobb Burgerét, Parasz'Tapaszt vagy éppen a Vizikutyát.
  • Sekli Étterem és Panzió: Helyi alapanyagokból készített, házias ételek egy lépésre a tótól.
  • Söptei Bor és Gasztronómia: Lélegzetelállító balatoni panoráma minőségi borokkal és ételekkel.
  • Sparhelt Bisztró: Havonta változó étlap, olyan fogásokkal, mint a rántott sertés pofa és köröm.
  • Szőlőhegy Bisztró: Klasszikus fogások helyi alapanyagokból, a badacsonyi szőlőhegy oldalában, laza hangulattal.
  • Tölgyes Kúria: Étterem a Tóti-hegyen, ahol az egyszerre modern és rusztikus ételek mellett lelassul az élet.

Szállás:

  • Aura Hotel: Ingyenes Aqua bár, infraszauna, élménymedence, jégkút, esőerdőzuhany és a Balaton. Kell ennél több?
  • BL YachtClub & Apartments + BL Garden: Egy kikötő, egy YachtClub, egy luxus villákkal teli ősfás park, egész évben nyitva tartó wellness és fitness központ, fövenyes partszakasz és nem utolsó sorban a Balaton feledhetetlen látványa. + A szomszédságban egy étterem és szálláshely, ahol kemencében sült finomságokat kóstolhatunk.
  • Fürjes Villa, Balatonfüred + Fürjes Udvarház – Vászoly: Egész évben várnak mindenkit, aki szereti a természetet, a csendet és a bort, és azokat is, akik csak a hétköznapok elfoglaltságai elől elmenekülve szeretnének feltöltődni.
  • Hotel Bonvino Wine & Spa: Magyarország első aktív és borszállodája, ahol egyszerre élvezhetjük a badacsonyi élményeket, a wellnesst és a helyi borokat.
  • Váli Fogadó: Magával ragadóan bájos helyszín hamisítatlan vidéki romantikával és jófajta kézműves ételekkel, borokkal.
  • Villa Kabala: Hat szobás villa Szigliget szívében, ahol a reggeli a családi mikrogazdaságban készül.
  • Zenit Hotel Balaton: Balatoni panorámás wellness részleggel, izgalmas gasztronómiai élményeket kínáló Bock Bisztró Balaton étteremmel és interaktív borászati kiállítótérrel szolgáló hotel a Balaton-felvidéki Nemzeti Park mellett, csendes, erdős környezetben, mégis közel a Balatonhoz.

Egyéb:

  • Gyümölcs Wellness Központ: Üde színfolt a borászatoktól hemzsegő balatoni régióban a pálinkában mesterit alkotó központ, ahol a pálinka születését is megleshetjük.
  • Istvándy Liget: Álomszép szabadtéri esküvői- és rendezvényhelyszín, ahol magával ragad a vidéki romantika. Júliusban villásreggeliknek, pikniknek, jógának és akusztikus koncerteknek ad otthont.
  • Vászolyi Sajtmanufaktúra: Egykori közgazdász házaspár üzeme, ahol a Balaton-felvidékből kaphatunk egy plusz falatot.
  • Zala Springs Golf Resort: Az egyedülálló golfélmény garantált Robert Trent Jones Jr., a világ egyik legkiválóbb pályatervezőjének bajnoki golfpályáján.

Ízelítő a Balatoni Kör tagjainak nyári programjaiból:

 

Bertalan Melinda
Fotók: Kovács Bálint, Balatoni Kör, Szent Donát Birtok, Kalóz Starandbisztró, Váli Fogadó