a város arca
Fesztivál az élet
VESZPRÉMFEST
Boldogságot adni

Bár a nyár mindannyiunknak egy kicsit mást jelent, veszprémiként vannak közös pontok az életünkben és a nyarunk eltöltésében: a VeszprémFest és a Rozé, Rizling & Jazz Napok ilyenek. Mészáros Zoltán fesztiváligazgatót a rendezvények mellett most arról is kérdeztük, neki mit jelent a nyár, a Balaton és miért szereti a fesztiválszervezést.

Ha azt mondom, nyár, mi jut eszedbe róla először?

Most épp sajnos a jó sok munka. Mivel júliusban vannak a fesztiváljaink, néhány éve kialakítottam azt a hagyományt, hogy augusztusban próbálok nem dolgozni: ilyenkor megyünk a családdal, barátokkal más fesztiválokra, például Zemplénbe vagy az Auer Fesztiválra, és ilyenkor szoktunk nyaralni is, vagy évek óta lemegyek Montenegróba egy hétre kitesurf okán. Idén viszont az a terv, hogy a nyárra leköltözünk Lovasra. Két éve elkezdtünk építeni ott egy második otthont, mostanra őstermelő és hegyközségi tag is lettem, szőlőt telepítettünk, így leginkább ezzel fog telni az idő, illetve az EKF kapcsán is vannak feladatok, amik attól tartok, érintik az augusztust. Emiatt nem is megyünk nyaralni, bár azért kisebb léptékben igyekszem visszatérni ehhez a hagyományhoz és kicsit lelazulni, feltöltődni majd.

Veszprém és a Balaton mit jelent számodra?

Veszprém, a Balaton Fűzfő és Tihany közötti része mindig is az elsődleges életterem volt. Szüleim révén ízig-vérig vegyész gyerek vagyok: édesapám és édesanyám is vegyészmérnök volt, és mindketten a veszprémi egyetemen dolgoztak. A Balatonalmádiban található Nereus Hotel elődje, a NEVIKI üdülő már akkor is az intézményhez tartozott, így az egyetemi dolgozók minden nyáron ott üdülhettek. Én gyakorlatilag ott nőttem fel: szüleim fél évesen már vittek le a partra. A gimnazista éveimet is úgy éltem, hogy amint május lett és jó idő, mentem le suli után a Balatonra: fél 2-kor kicsöngettek az utolsó óráról, 3-kor pedig már fürödtünk. Minden érdekelt, ami a Balatonhoz kapcsolódott: egy vitorlás kitérő után megtanultam szörfözni, aztán pár éve kite-szörfözni is.

Van kedvenc fesztivál pillanatod?

Egy szabadtéri fesztiválnál a legnagyobb félelem mindig az, hogy jó idő lesz-e. Szerintem ugyan a Veszprém Aréna alul van értékelve a fesztiválozók körében, de nyilván a szabad tér mindig inspiratívabb. A pillanat, amikor kiderül, hogy tényleg kint tudunk lenni, mindig megkönnyebbülés. Onnantól kezdve nem kell aggódnom, hiszen a produkcióval biztos nem lesz gond, elvégre is profi világsztárok jönnek hozzánk. Megnyerni a közönséget már az ő dolguk.

És miért szeretsz fesztiválszervező lenni?

Én mindig zenebolond voltam – a mai napig rengeteg zenét hallgatok, szóval már ez örömöt okoz. Másrészt iszonyatosan jó látni, ahogy az emberek egy fesztivál alatt kicsit más állapotba kerülnek: köztudottan sokat dolgoznak a magyarok, depresszióra is hajlamosak, ezért aztán szuper, amikor ki tudnak nyitni egy ilyen kulturális programra és elengedik magukat. Szeretem látni rajtuk, ahogy szabaddá válnak, a boldogságot az arcukon, amikor a koncert végén hazaindulnak. És persze az sem hátrány, hogy ez a meló rendkívül változatos: minden év, minden projekt, minden fellépő más és más.

Ha már fellépők: kit szeretnél még mindenképpen elhozni a VeszprémFest színpadára?

Nagyon hosszú az álomlista, ugyanakkor azt el kell ismerni, az ezen szereplő nevek – akiket egyelőre nem említenék meg – a közeljövőben még nem reálisak Veszprém szinten. 2022-re, a férfi kézilabda EB-re viszont elkészül a Veszprém Aréna bővítése: a mostani 5000-ről 8000 főre nő a befogadóképessége, ami koncertek esetén is legalább 7000 fős kapacitást jelent a jelenlegi maximum 4500 helyett. Az már egy olyan kategóriát jelent, ahova el lehet hívni olyan sztárokat, akiknek a 4000 hely kevés, de a 13 ezres Sportarénát nem töltik meg. Erre készülünk is.

A korábbi VeszprémFest koncertjei közül volt katartikus élményed?

Nagyon sok jó koncert volt Veszprémben – habár én szervezőként nem teljesen úgy hallgatom őket, mint a közönség többi része, főleg, hogy sok fellépőt előtte más városokban is megnézek. De az utóbbi évekből Jamie Cullum, Gregory Porter vagy Diego El Cigala koncertje például nagyon megfogott, vagy korábbról a Gypsy Kings, vagy Salif Keita, és persze Richard Bona. Gregory Portert egyébként Prágában, Salzburgban, a Gronau Jazz-en és a MOM Sportközpontban és a Müpában is láttam, de szerintem Veszprémben volt a legjobb.

Kedvenc nyári slágered van?

A 2000-es évek elején sokat jártunk vitorlázni az Adriára, ahol mindig én voltam a hajó dj. Rendszerint valamilyen klasszikus alapokat átdolgozó, chilles elektronikus zenét raktam be, ami ehhez a kellemes meleg, vízközeli, iszogatós hangulathoz pont illik: például José Padillát vagy Cafe del Mart. Szóval a nyárhoz szerintem chill és lounge illik.

Végső soron miben áll a fesztiváljaitok sikere?

A helyszínek mindenképpen nagyon fontosak, a szabadtéri koncertek éppen ettől tudnak működni. Akár a História Kertről, akár a várról beszélünk a VeszprémFest esetében, mindkettő nagyon inspiráló. De ilyen volt szerintem tavaly a Lajkó Félix által belakott Kolostorok és kertek, valamint a Jezsuita templom is. Sőt, a Margit-romokat vagy a Benedek-hegyet is el tudnám képzelni koncerthelyszínnek. Másrészt a Balaton-közelsége is sokat ad: a közönségünk igen jelentős része budapesti, de rendelkezik itt nyaralóval – nekik ez egy otthonos közeg. És természetesen a zeni műfajok is különlegesek: a pop és a jazz, a pop és a blues, a pop és a világzene határán egyensúlyozó műfajok vagy az opera igazi kuriózumnak számítanak.

Ha a Rozé, Rizling & Jazz Napokat veszem, ott nyilván az ingyenesség is sokat számít, de igyekszünk ott is olyan zenei kínálatot kialakítani, ami egyszerre friss, minőségi és szórakoztató. Ugyanez igaz a gasztro területre. Mindig találunk újabb kiállítókat, például a tavalyi Food Truck győztest, a kézműves bagel szendvicseket kínáló BazsaLicom Food Truckot, de aki szeretne, az a balatoni borokról is egy érdekes és alapos körképet kaphat. Érdemes tehát minél több pavilonnál kóstolgatni.


VeszprémFest 2019. július 10-13.

2019-ben július 10. és 13. között rendezik a 16. VeszprémFestet. A prémium zenei fesztivál idén is a História Kertben kap helyet (jövőre viszont visszatér a várba), az alap koncepció pedig változatlan: a repertoár szempontjából továbbra is jellemző a műfaji sokszínűség: az operától, a reggaen át a pop slágerekig találkozhatunk ismerős dallammokkal és neves előadókkal - összesen négy estén át.

  • Caro Emerald - július 10.

A holland származású énekesnő előadói stílusában egy popsztár egyénisége ötvöződik a hollywoodi aranykor filmsztárjainak megjelenésével, egyedi hangja és izgalmas zenei világa napjaink egyik legizgalmasabb énekesnőjévé teszi.

Első lemeze Deleted Scenes From The Cutting Room Floor címen jelent meg 2010-ben. Az albumot a 40-es és 50-es évek zenéi és filmjei ihlették, tökéletes elegye a ballroom jazz, a tangó, valamint a groovin' jazz hangzásnak, némi mambó behatással. A lemez kirobbanó siker volt. Kiadása után első helyen nyitott a holland eladási listán és 6 héten belül platina státuszt ért el. Pozícióját 30 héten keresztül őrizte, megdöntve ezzel Michael Jackson Thriller-rekordját Hollandiában. Az anyagból világszerte közel másfél millió példány kelt el.

Emerald második lemeze 2013 májusában jelent meg The Shocking Miss Emerald címmel, amely messze túlszárnyalta elődje nemzetközi sikerét: az angol slágerlistán rögtön az első helyen kezdett és több mint 2,5 millió példányban kelt el világszerte. Az album olyan díjakat hozott az énekesnőnek, mint az Echo, a Goldene Kamera, az Edison Award, az EBBA és az MTV Music Award. A most 36 éves művésznő karrierje csúcsán, különleges programmal érkezik a VeszprémFestre: műsorával visszanyúl első lemeze világához.

  •  Giuseppe Verdi: Rigoletto - július 11.

Az opera ismét szerves része a VeszprémFest-nek: a fesztivál második napján az opera irodalom egyik legnépszerűbb darabját, Giuseppe Verdi Rigolettoját láthatja a közönség. A máig erős mondanivalójú, tragikus operát a műfaj legkiválóbb nemzetközi sztárjai adják elő: a mantovai herceg az amerikai René Barbera, Rigoletto az olasz Paolo Gavanelli, Gilda a cseh Zuzana Marková tolmácsolásában hangzik fel, karmester: Medveczky Ádám, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művész, közreműködik a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara.

A Rigoletto Mantuában játszódik a XVI. században, mondanivalója azonban könnyűszerrel aktualizálható. A librettó Victor Hugo Le roi s'amuse (A király mulat) című drámája alapján készült, annak bemutatója után húsz évvel. Hugo darabját komoly botrány övezte: a francia kormány - teljesítve a konzervatív körök kívánságát - betiltotta a művet. Nem véletlenül, hiszen az író bátor szókimondással állított pellengérre koronás főket, akik könyörtelenül eltipornak minden ellenvéleményt, a nép érdekeit feláldozzák, csakhogy saját bűnös vágyaikat kielégíthessék.

Francesco Maria Piave, Verdi barátja és librettistája ilyen előzmények után, húsz évvel a bemutató után, 1850 körül kapta kézhez a dráma kéziratát. Felismerve, hogy Hugo célkitűzései és Verdi drámai programja azonosak, gyorsan átdolgozta szövegkönyvvé. A cenzúra természetesen ekkor is résen volt és visszautasította a művet, később azonban az osztrák hatóságok mégis beleegyeztek az előadásába. A bemutatás ára jónéhány változtatás volt: a király személye helyett polgári személyt kellett a dráma középpontjába állítani, a törvénytelen szerelmet egyházi esküvővel kellett jóvátenni, a dráma hősnőjének, Gildának pedig erőszakos halál helyett békésebb módon kellett meghalnia.

A népszerű opera dallamai nem először hangzanak fel a Veszprémben. A darab 14 évvel ezelőtt, 2005-ben is műsorra került, óriási sikert aratva a fesztivál nézői körében.

  •  UB40 - július 12.

A UB40 alapítótagok, Ali Campbell és Astro a világ egyik legsikeresebb, jelenleg is működő reggae formációjának vezetőiként pályafutásuk és zenekaruk 40. évfordulóját ünneplik turnéjukon.

A UB40 18 stúdiólemezzel, 10 arany és platina albummal, több mint 70 millió eladott példányszámmal, 4 Grammy jelöléssel és világslágerek tucatjaival büszkélkedhet. Az együttes 1978-ban alakult Birminghamben, és a következő évben adta első koncertjét. A csapathoz olyan nagy slágerek fűződnek, mint a Food For Thought, a Red Red Wine, a Can't Help Falling in Love, a One in Ten vagy a Chrissie Hynde-val közösen rögzített I Got You Babe.

A UB40 felállása az alapítástól kezdve három évtizeden át változatlan volt, a nyolc zenész által alkotott csapatból azonban Ali Campbell énekes és Mickey Virtue billentyűs 2008-ban kilépett. 2013-ban követte őket az énekes-trombitás Astro is. Ali Campbell, Mickey Virtue és Astro 2014-ben bejelentették, hogy összeállnak azzal a céllal, hogy ápolják, megőrizzék és tovább vigyék a UB40 szellemi örökségét. Számos koncert mellett 2014-ben új lemezt készítettek Silhouette címmel, amelyet 2015-ben a The Hits of UB40 Live, 2016-ban pedig Unplugged című albumuk követett. 2018-ban aztán kiadták The Real Labour of Love című lemezüket, amelynek sikere minden várakozást felülmúlt: második helyen végzett az Egyesült Királyság album listáján, a Billboard Reggae album listán pedig az előkelő első helyre került.

  •  Katie Melua - július 13. 

Az énekesnő egyike Nagy-Britannia legnagyobb lemezsikereket elérő előadóinak, több mint 12 millió eladott albummal, 1 millió koncertjeggyel és 32 platina lemezzel.

Első két albuma, a Call Off The Search és a Piece By Piece egyaránt nemzetközi listavezető lett. A The House címmel 2010-ben megjelenő negyedik albumát a kritikusok lenyűgöző hangzásúnak, izgalmasnak és drámainak jellemezték és felkerült az európai toplisták élére. 2011-ben együttese egy vonósnégyessel egészült ki, majd megjelentették a Secret Symphony exkluzív kiadását, s egy digitális gyűjtést The Tracks That Got Away címmel, amelyen B-oldalas számok és élő kedvencek kaptak helyet.

Tíz évvel a listák élére került debütáló Call Off The Search album után, 2013 szeptemberében, Katie 29. születésnapján jelent meg hatodik stúdió lemeze, a Ketevan. A Ketevan első single-je az I Will Be There volt, amelyet a koronázási gálán mutattak be a Buckingham Palotában július 11-én. Hetedik albuma In Winter címmel látott napvilágot 2016-ban. A lemez kedvéért szülőföldjére, Grúziába utazott, hogy Gori város női kórusával készítsen felvételeket.

Katie Melua pályafutásának legsikeresebb dalait adja elő a fesztiválon.


Rozé, Rizling & Jazz Napok, július 5-14.

Ismét készülhetünk újdonságokra is a Rozé, Rizling & Jazz Napok minden évben bővülő gasztronómiai és kulturális kínálatában. Több mint 30 borászat és a hazai jazz színe-java várja a közönséget a július 5-14. között zajló tíz napos fesztiválon.

Az alapkoncepció persze nem változott: a színpadon minden nap a hazai jazz-soul zene kerül főszerepbe. Idén is lehetőséget biztosít a fesztivál a műfaj pályakezdő formációinak, illetve a szervezők próbálták a helyi vonalat is erősíteni, így az esti nagy produkciókat megelőzően színpadra lép például a Soul and Emotion, a Swing Swing, a Time Out Duo, majd a kezdő akkordokat követően, a program folytatásában Harcsa Veronika, Gereben Zita, Malek Andrea, Szőke Nikoletta, Tóth Vera és Biga zenéje színesíti a boros, mámoros nyári estéket - no meg a környező épületeket a gyerekek festményei.

Ami az újdonságokat illeti, az előző évi nedűhöz képest az idei bor biztosan teljesen új, de másra is számíthatunk. A 2019-es Rozé, Rizling & Jazz Napok egyik kiemelt szakmai együttműködő partnere a Zwack Izabella Borkereskedés, ami külön standdal és borválogatással jelenik meg a fesztiválon: egy olyan buborék házzal érkeznek, ahol mindent megtalálhatunk, ami szőlő és buborék. Egy biztos: prosecco-ból és champagne-ból nem lesz hiány. Emellett a BalalonBor külön faházban hozza el a balatoni borászok összefogásával válogatott legjobb Balaton-parti borokat.

 

Bertalan Melinda
Fotó: Domján Attila, veszpremfest.hu