A spagetti
Sophia Loren szerint az örök szépség titka egyszerű: „csupán szeretni kell az életet, meg a spagettit”. Nos, mi szeretjük mindkettőt…
A spagetti ugyebár az a hosszú, vékony tésztaféle, neve az olasz spaghetto szó többes számából származik, amely a „spago” kicsinyítőképzős alakja. Jelentése: „vékony húr”. A „spagetti” szó nyelvileg „kicsi húrnak” is fordítható. Alfajai a spagettini (vékony spagettit) és a spagettoni (vastag spagetti). No, csapjunk a húrok közé!
(Ne fogjon senki könnyelműen az ilyen húrok pengetésinek, 
ha türelmetlen. Vannak ugyan olyan receptúrák is, amelyeken 10 perc alatt túl lehet esni, de mi most sem ezekkel foglalkozunk. Jöjjön egy 4 órás receptke…)
Először is – mit sem törődve a reggeli merevedésünkkel – igyunk egy pohárka rumot, hogy felébredjünk. Lehetőleg Captain Morgan-t. Vagy Bacardi 151-et. Ha a gyomrunk berzenkedne, igyuk kávéban. Ez kell a tisztánlátás végett…
Másodszor – mossuk el a kedvenc óriás-serpenyőnket, amiben előző este mangalicaszalonnán karamellizált vöröshagymán sütöttünk tükörtojást a beteg gyomrunknak.
Ne törődjünk a sok használt forralt boros bögrével, amivel tele van a konyha a tegnapi buli után, ezeket nagyvonalúan hagyjuk szeretett szerelmünk, menyasszonyunk, házisárkányunk és szexrabszolgánk gondos kezeire…
Hámozzunk és kockázzunk fel két jóféle vereshagymát. Hidegen sajtolt olivát löttyintsünk a serpenyőbe, és pároljuk meg. Ha már üvegesedik, vegyünk elő egy üveg száraz fehérbort – mondjuk villányi Hárslevelűt –, kóstoljuk meg, és ha jó, öntsünk egy decit a hagymára.
Hagyjuk elpárologni. Ezalatt nyugodt lélekkel megihatunk egy pohár bort. Vagy kettőt.
Fél kiló darált húsra van szükségünk. Természetesen a 
legjobb a borjú lenne, de mi most – így adóbevallások után – megelégszünk a marha-sertés keverékkel is.
Nagyon fontos, hogy a darált húst alaposan szétmorzsolva keverjük a hagymához, így nem lesz darabos.
Amíg fehéredik a hús, kiugrunk a kertbe, ahol még most is – február!!! – tudunk szedni egy kis friss szurokfüvet (oregánó, origanum vulgare) meg két zsályalevelet.
Ezeket összekaszaboljuk pár gerezd fokhagymával, és 3 deci borral a húshoz engedjük.
Lassú tűzön hagyjuk békén. Inkább iszogassunk…
Itt megállhatunk egy pár gondolatnyit. A kedvenc szúgóm borjúhúsból készül, és vajon párolódik, nincs benne vöröshagyma, csak kakukkfű, bazsalikom, fokhagyma, sok hámozott és magozott paradicsom, 3 zellerszár (halványító típusú), és sok bor, amivel 4 órán keresztül locsolgatod, miközben a húst szétfőzöd atomjaira. De ma nem ilyet csinálunk, hanem tejszíneset, mert a bordám ehhez vett hozzávalót. Sebaj.
Megbontjuk a második üveg bort, mert az első már nem jó. Hiszen üres. Aztán felfedezzük, hogy sajnos a tésztafőző fazékban készült tegnap a forralt bor. Ilyenkor szabad, sőt illik káromkodni. Mosogatni meg egyenesen muszáj…
Löttyintünk a húsra is egy kis bort, a poharunkba is.
Időnk, mint pelyva… Megkóstoljuk és konstatáljuk, hogy a zsálya-szurokfű-fokhagyma 
hármas zseniális, mint mi magunk. Ezután kimegyünk az udvarra, a friss levegőre, mert az öndicséret büdös…
Két óra főddögélés után már nem pótoljuk a levét borral, hagyjuk elpárologni, és hozzáadjuk a főzőtejszínt, úgy három-négy decit… És összerottyantjuk 30 deka reszelt sajttal.
Megkóstoljuk, és fűszerezzük ízlés szerint egy kis fehérborssal, vagy amihez úri gusztusunk támad.
Közben – majd elfelejtettem – felrakjuk a tésztavizet. Csak egy kis sót szórunk bele, nem követünk el semmi olajos böszmeséget! Tésztát mindig olaszt használunk, de nem Barillát, és egyéb drága kirakat-spagettit, hanem valami nónémet. Az ugyanolyan finom lesz, csak olcsóbb… Kizárólag fogkeményre főzzük, szűrés után megforgatjuk 5 deka vajban, és beleeresztjük a szúgónkba.
Itt összerottyantjuk – hiszen itt puhul meg a tésztánk, és felszívja a szúgót. Tálalunk, bőségesen megszórjuk reszelt parmezánnal, esetleg füstölt sajttal, hátradőlünk, és bezsebeljük a dicséreteket…
És fehérbort iszunk mellé. Sokat
Töltött káposzta
„Igen nagy híve vagyok a jóféle töltött káposztáknak. A többes szám már csak azért is indokolt, mert vagy hatfélével találkoztam eddig, s mindnek megvolt a bája és az íze, ami a legfejedelmibb étkeink közé emelte!” Ezt írtam valamikor réges-régen a Blogter kezdeteikor (meg a Veszprém 
Indexen, még előbb a Presszó című lapban, ahova készült az írás), pontosabban 2006-01-26 15:25:57 (ekkor nyomtam meg a publikál gombot), amolyan összefoglaló receptként. No a nagy ünnepi készülődésben elkészítettem az ideit is, és mivel most kivételesen nem felejtettem el közben fényképezgetni, úgy gondolom, megérdemel a téma még egy összefoglalót.
A bevásárláskor dől el minden. Az össznépi húsfelvásárlási láz oly méretekben csappantja meg a kínálatot, hogy az már az elkeseredés határáig sodorja a keresletet… Elképesztő türelmemnek, sorban állásnak és éleslátásomnak köszönhetően sikerült vennem 2 kg gyönyörű lapockát (felét darálva), 1 kg házilag füstölt húsos kolozsvári szalonnát, 1,5 kg házi savanyú káposztát, egy 3 kg-os savanyított káposztafejet és egy csomó friss kaprot. Ez van – ezzel kell beérni…
3 közepes fej vöröshagymát apróra vágtam, és megpároltam 3 diónyi mangalicazsíron. Az UpdateNorbiknak üzenem: az olaj nem jó ide, most nem diétázunk, hanem töltött káposztát főzünk! Amikor már üveges lett, levettem a tűzről, hozzákevertem 4 kicsi gerezd apróra vagdalt fokhagymát, és megborsoztam. Durvára őrölt tarkaborsot használok (Csókolom a kezit Horváth Rozi néninek!), beleszerettem. Már a borsba. Hagyjuk kihűlni.
Most gyün a neheze. Összevagdaljuk a lapockát… Előbb csíkokra, majd egészen apróra… Felhívom arra a figyelmet, hogy ez a kép makró… A deszkán látható csomó egy centis, és ezeket a vagdalmányokat még tovább feleztem, csak a fotózások közötti magas kézmosások száma miatt nem mindig azt a momentumot fényképeztem le, amit kellett volna… Ebben az esetben telefonom volt, és ha
már kezet mostam, lőttem egy képet. De visszatérve erre a hagyományos, ámde igen macerás momentumra, éles késsel is csak akkor végzel, ha már fáj mindkét kezed, és szerencsésnek és magas szaktudásúnak számíthatsz, ha megmarad mind a tíz ujjad.
No, ehhez a vagdalmányhoz hozzáadjuk az apróra vagdalt szalonnát (itt már ordítasz a fájdalomtól, ezért ajánlott az alkohollal való folyamatos érzéstelenítés, kézenfekvő volt, hogy a főzéshez előkészített Olaszrizlinget használjam ehhez, már a folyamatos minőség-ellenőrzés okán is) és a már kihűlt hagymát – a zsírjával együtt.
Ráütünk két tojást, kicsit sózzuk (mert a szalonna nagymértékben veszi le vállunkról eme terhet), meghintjük két evőkanál jóféle édesnemes pirospaprikával, hozzáadunk 15 dkg barnarizst (volt itthon gerslim is, de régi volt, ki is dobtam), ráöntünk 2 dl vizet, oszt összegyúrjuk. Jól.
Érezni fogjuk a kezünkkel, ha készen van. Pihentetjük.
A káposztafejet szétkapjuk, egy nagy levelet lerakunk a cserépedényünk aljára, egy másikat félreteszünk, a többi nagyot felezzük, ereit kivágjuk. Teszünk egy két centis réteg savanyú káposztát a levélre, meghintjük egy kis őrölt köménnyel, frissen vágott kaporral és borsikafűvel. (Borsikafüvem terem az ablakban, akinek nem, az használjon szárítottat.) Markolunk a húsból, gombócot formálunk belőle, és feltekerjük a levélbe.
A képen látható „tekervény” mondható több-kevesebb elfogultsággal tökéletesnek. Rakunk egy réteget. A réseket kitöltjük savanyú káposztával, teszünk 
belőle még egy réteget, azt is fűszerezzük.
Megint jönnek a „tekervények”… Majd megint a káposzta és a fűszerezés.
Amikor ezzel megvagyunk, letakarjuk az egészet egy nagy levéllel.
Ami ezután következik, az már ízlés dolga: felönthetjük vízzel, borral, káposztalével. Ez természetesen attól is függ, mennyire volt az savanyú. Én ebben az esetben 2 dl víz és 3 dl száraz borra szavaztam, mivel nem volt nagyon leve a káposztának, viszont elég savanyú volt. Számításom amúgy utólag jónak bizonyult.
Úgy szoktam időzíteni, hogy mindezzel éjfél környékén végezzek. Ilyenkor begyújtom a gázsütőt, a legkisebb lángra állítom, betolom a fedővel lefedett cserépedényt, és lefekszem aludni. Reggel tízkor ébredtem, lekapcsoltam a gázt, elmentem cigiért, és amikor hazaértem, megkóstoltam – természetesen tejföllel bőven meglocsolva –, és mondhatom: fenséges!!!
No, már mostan képzeljétek el, hogy képes leszek ezt a cserépedényt holnap is betenni a sütőbe (legkisebb láng) 3 órára, majd hagyom kihűlni. És ezt holnapután is megismétlem ahhoz, hogy holnapután után, amikor megesszük, legyen az igazi…
Képek
