Hosszú lépcső az ember élete, és nem mindig fölfelé halad. Néha magasra mászunk, és kitekintünk a felhők fölött, máskor a mélybe tartunk, és egyre keserűbben és összetörtebben várjuk, hogy újra lépdelhessünk fölfelé. A Veszprém Index története a felhők fölötti kitekintést, az önmagunk korlátaitól és a világ elvárásaitól való megszabadulást, és a mélységes katakombákban való botorkálást is magába foglalja.

A kezdet maga a csoda – fiatal, lelkes, ambiciózus, értelmes és mérhetetlenül naiv fiatalok összeülnek, és azt mondják: alkossunk valamit. Először egy szerkesztőséget, aztán közösséget, és végül értéket. A szerkesztőség meglepően hamar összeállt, kiváló szellemi képességekkel megáldott individuumok alkották a csapatot, amely aztán a közös cél hatására közösséggé formálódott, és vállat a vállhoz vetve, ha kellett, összezárva tette a dolgát. Ennek természetes eredménye lett az, hogy amit elvégeztünk, megírtunk; értéket mutatott fel.

Kőkemény munka volt a társaságot összetartani, hiszen az erős személyiségek általában nem bírják egymást elviselni, de a SAJÁT és SZABAD sajtó mágiája mindenkire varázsos hatással bírt. Viharos és élménygazdag esztendők következtek, a közélet részévé váltunk, írtunk, kritikát fogalmaztunk meg, kérdéseket tettünk fel, ütköztünk – a nézettség egyre nőtt, az arculat újra és újra kicserélődött, bővült a stáb, új kihívások jelentek meg előttünk: nyomtatott havilap (Presztízs), nyomtatott hetilap (Veszprém Presszó), és közben azon dolgoztunk, hogy a marketinget erősítsük, és el tudja magát tartani az Index Veszprém. Minden újabb bevállalt feladat mögött egy cél lebegett: pénzt hozni az Indexbe, hogy anyagilag is honorálni tudjuk a tagság munkáját.

Aztán a világ valósága kezdte éreztetni hatását: a két lap zsákutcának bizonyult, a Veszprém Digitális Város projekt végén (három év) megszűnt a kevéske, de biztos támogatás, és nem sikerült anyagilag felépítenünk az Index Veszprémet. A közösség elbizonytalanodott: az irány még érzékelhető volt, de a célt már nem bírtuk beazonosítani. Tudtuk, hogy szabad sajtóként kell értéket felmutatnunk, ám nyilvánvalóvá vált, hogy soha nem tudjuk valóban életképessé tenni a lapot, mivel független újságként halálra vagyunk ítélve. Innentől már csak a „nehézségi erő” vitte tovább a szerkesztőséget, és a cél elvesztével kezdett lemorzsolódni a társaság. A küzdelem a létfenntartásért folyt, mindenki tudta, de keveset beszéltünk róla.

Aztán eljött a pillanat, amikor Imre szemébe néztem, és azt mondtam: addig hagyjuk abba, amíg felemelt fejjel tehetjük. Borzasztóan fájt, de meg kellett lépnünk. És innentől homályos minden: a vége átláthatatlanná vált, számomra megmagyarázhatatlan összeveszések és sértődések következtek, mint egy hosszú szerelmi kapcsolat végén. A mai napig nem értem, ki miért haragudott meg a másikra. Egy biztos, én senkire nem haragszom, nem hordok magamban tüskét, és senkit nem szándékoztam megbántani – nem vagyok hajlandó bemocskolni az Index csodálatos éveit, a szépséges emberi kapcsolatokat, a gyönyörű perceket a végjáték sarával. Nem érdemli meg ezt az Index. Nem érdemli meg, mert az Index minden volt.

És mindent adott: örömet, munkát, szórakozást, szabadságot, önmagunk felszabadítását, borzasztó fájdalmat, önkiteljesülést, lelkiismeret-furdalást, közösségi létet, újabb és újabb kihívásokat, tanulságokat, ismereteket. Mindent adott, mert mindent akartunk. És a saját mércénkkel mérve mindent elértünk. Csak a legfőbb célt nem. De – így utólag úgy látom – talán nem is baj. Ez volt az utunk, becsülettel jártunk rajta, nem hajoltunk sem jobbra, sem balra, nem alkudtunk meg, a lelkiismeretünk tiszta maradt. És a legfontosabb, hogy az út nem ért véget. Aki egyszer igazán indexes volt, és nem csak a cél tartotta a közösségben, hanem átérezte e lét lényegét, annak a mai napig ott izzik a lelkében a parázs a hamu alatt. És számomra mit jelent indexesnek lenni? Indexes az, aki hisz az érték felmutatásában, a gondolat szabadságában, a közösség erejében, a nonkonformizmusban, a sokszínűség szépségében, a toleranciában.

Az út nem ért véget, hiszen a Veszprém Portré gárdájának nagy részét régi indexesek alkotják, újra együtt dolgozunk néhányan azért, hogy maradandót alkossunk, dokumentáljuk e város értékeit. És éppen ezért idézzük és örökítjük meg ebben a számban a Veszprém Indexet – felmutatjuk, és egyben rögzítjük azt, hogy volt ebben a városban egy majd’ hét évig működő szabad sajtó, amelyet civilek írtak és szerkesztettek, és amelynek szellemisége nem múlt el, itt hordozzuk magunkban, mert aki valóban hitt benne, az egész életére indexes marad.

Szaksz Balázs