Az első oktatás nélküli hetet a felsőoktatásban tavaszi szünetnek nyilvánították, de a második megkezdett hét – ami otthonról zajlik –, már az egyetemistáknak is tanulással telik. Legalábbis többek között…

A kollégiumból történő hirtelen kiköltözés híre megrendítette a fiatalságot. Először annak tudatában csomagoltunk össze, hogy egy hétig biztosan bezár a kollégium, de két nap múlva végül jobbnak találták a végleges kiköltözést. Ezzel egy időre a közösségi életünk jelentős részét is becsomagoltuk, pedig a veszprémi életből van mit visszasírni. Elhagytuk a várost, de a szemléletét nem.

Az egyetemi élet most a négy fal között zajlik, a már említett tavaszi szünetben oktatóink felvették velünk, hallgatókkal a kapcsolatot, hogy hétfőn, március 23-án zökkenőmentesen indulhasson az oktatás. A tanárok különböző formáit választották az online-oktatásnak, van, aki előre felveszi az óráját, majd az órarendnek megfelelő időpontban feltölti a felületre, a Google Classroom-ba. Ennek a variánsnak az a bája, hogy a megszokott óratartási stílus megmarad, így szinte csak a személyes találkozás hiányzik. Akad olyan oktató, aki feladatot küld – hiszen kurzusa válogatja, hogy melyik módszer a legkedvezőbb –, így ő előre ellátott bennünket olyan anyagokkal, amelyeket felhasználva könnyedén teljesíthetjük a kért feladatot. „Könnyedén”, legalábbis, ha odatesszük magunkat: a Pannon Egyetemen tanulók már megszokhatták, hogy ha akadály gördül a csapat elé, akkor csakis közösen érhetünk célt. Az oktatói gárda mindent megtett és megtesz a hallgatókért, most pedig rajtunk a sor. Az egyetemen folyó tanulás már egyébként is sokkal inkább szól a magunkért történő tanulásról, mintsem valami másról. Emellett tisztában vagyunk azzal is, hogy ez most nem a panaszkodás és az értetlenkedés időszaka. Ahogy a tanárok is teszik, úgy nekünk is a lehető legtöbbet kell kihoznunk ebből a helyzetből még akkor is, ha a kezdet nehéz. Akad olyan email-levél az éterben, amit többszöri olvasásra sikerül megértenünk.

A közösségi élet is elcsendesedik egy időre, vagy csak máshogyan lesz. Az online világ számos lehetőséget tár elénk, hogy szociális igényeinket valamiképpen kielégíthessük. A kommunikációs tér most a digitális szférába szorult, de a közösségi élmények így sem vesznek el, csak átalakulnak. A legtöbb kulturális intézmény felköltözött az internetre, így akár egy időben – közös videópartit tartva – lehetünk részesei színházi előadásoknak, koncerteknek, vagy csak egy jó beszélgetésnek. Az online térben történő eszmecserék egészen jól működnek, kiválóan reagálhatunk egymás gondolataira, megjegyzéseire. Ami az új formában kihívást jelenthet, az az, hogy miként ne vesszen el az ember az éterben. Eddig is sok információt kellett befogadnunk – a digitális kultúrának köszönhetően –, most pedig egyedül csak ez a felület maradt. Idő, míg az ember ráérez, melyek azok a bejegyzések, jegyzetek, információk, amelyek a saját fejlődéséért, vagy akár a más segítésére szolgálnak. Ebben a világban könnyen el lehet veszni, de igyekezni kell, hogy a szellemi rágógumikat kiírtsuk a napokból, és nem szabad engedni, hogy az online világ beszippantsa az embert, hiszen korábban is előfordult már velünk, hogy adatgyűjtés céljából ültünk a gép elé, majd nyúzottan kezdtünk gondolkodni, hogy pontosan miért is kapcsoltuk be a gépet két órával korábban. Azt gondolom, ha az oktatóink leveleit követjük, és nem hagyjuk felhalmozódni a feladatokat, akkor megtettük, amit az online oktatásért lehetett.

Senki sincs egyedül, ami a tanulást illeti, de a tanárszakosok már a tanítás munkáiba is belefolyhatnak, hiszen megalakult az ún. PETAN Akciócsoport, amelyben drámás hallgatók „gyárthatnak” feladatlapokat iskolás diákoknak, az otthoni drámás tevékenységek elsajátításához. Ezek – bár a feladatlap elnevezést viselik –, játékra buzdító gyakorlatokat rejtenek magukban. Az ötletgazda Komáromi Sándor pedig akkor engedi közzétételre az adott lapot, amikor átnézte, és biztos szaktudásával rábólint az adott feladatra, gyakorlatsorra.

Ötletelésből tehát nincsen hiány, mégis egészen mást jelent ebben a helyzetben az, amikor az ember egy mozdulattal kikapcsolja a külvilágot, és jobb esetben rátérhet az otthoni, újonnan kialakított ritmusára. Egészen mást jelent most felkapcsolni a kisvillanyt egy esti olvasmányhoz, mint ahogy az is, amikor a következő napról agyalunk villanykapcsolás után.

Meg kell barátkoznunk a ténnyel, hogy most nem azok az idők vannak, amikor egy iskolai nap után hosszasan készülődve elmegyünk egy sört meginni, hogy levezessük az egyetemen eltöltött napot. Ezek nem azok a napok, amikor a büfében összefutunk az oktatóinkkal, és a két óra közötti szünetet egy jó hangulatú közös kávézással töltjük. Ez nem az az időszak, amikor a folyosón összefutva még az órakezdés előtt egy gyors eszmecserét lefolytatunk. Most azok a napok, hetek vannak, amikor mindent megteszünk azért, hogy ezek az idők minél hamarabb visszajöhessenek.

Szabó Eszter
Fotó: Unsplash