Egy véletlen sodorta Csehbányára. Ebbe a Bakonyban található tisztásra, ahol majdnem 300-an laknak. Itt találta meg önmagát, otthonát, boldogságát.
Mártony Zsuzsannával beszélgettünk állatokról, növényekről, az életről, otthonról.

"Ahogy lekanyarodok Veszprém felől a 8. sz. főútról Csehbánya felé, megnyugszom. Ellazulok. Kisimulok. Megérkeztem. Csak nézem a tájat, ami csodálatos. Felolvadok a látványban. Kiengedem magamból az összes aznapi nehézséget, és csak megyek haza, az otthonomba. Ez a 6 km tökéletes arra, hogy áthangoljam magam, és kizárjam a nehézségeket.

Aztán megérkezem haza. Csehbánya utolsó házához. Ahol véget ér az út, ott kezdődik az Élet! Patak, erdő, mező, és a mi házunk, ahol otthon vagyok!"

"A házat tudatosan terveztük. Öt éve élünk itt, de még mindig alakítjuk a természethez. Szeretnénk, ha belesimulna. Az utcának "hátat fordít" az épület, csak egy emeleti ablak kandikál kifelé, a többi az erdőt, mezőt nézi. Kicsi házat akartunk, alul 68 négyzetméter, aminek a többsége nappali, konyha. Itt van a szentháromság: kályha, konyha, tévé. Itt sűrűsödik a mindennapi életünk. Leülünk a kályha előtti asztalhoz és nézzük a tájat. Nézzük és beszélgetünk. Beszélgetünk és főzünk. Itt élünk, lélegzünk, töltődünk. Szerves egységben vagyunk a kertünkkel. Nyáron kinyitjuk az ajtókat, télen a télikerten keresztül olvadunk egybe a kerttel."

"Kert és a ház egy. Sokan bezárkóznak a házaikba télen, nyáron. Mi nem. Mi kapcsolódunk a kerttel. Azért is jöttünk ki Veszprémből. Nagy kertet akartam. Levegőt. Szabadságot. Napfényt. Szelet.

Itt megkaptam. Először csak figyeltük a kertet. Nyírtuk a füvet. Megtapasztaltuk, hogy hol nedvesebb, hol szárazabb a föld. Aztán szép lassan kialakult a kert. Hátul az erdő felé kerültek az állatok, a tárolóépületek, a melegház. Mező mellé a napelemek. Mögötte a növények magaságyásokba. Az erdővel párhuzamosan fákat ültettünk, meg az utcán. Három szervesen kapcsolódó részre tudom bontani a kertet. A ház, a nyári konyhával, tárolóval, garázzsal az előtte található fűszerkerttel, borókás részével a mi közvetlen élet- és pihenőterünk.

Állatok, gyümölcsös és növények a távolabbi részen, a többi meg csak fű, ami a két részt összekapcsolja."

"A mi életünk elválaszthatatlan az állatoktól. Az erdő tele van szarvassal, őzzel, rókával, vaddisznóval. Itt élnek tőlünk karnyújtásnyira. Néha okoznak gondot. De akkor is, ők az életünk részei. Méghozzá szép részei. Ősszel a családdal közösen hallgatjuk a szarvasbőgést, nézzük a bikák harcát. Minden évben a győztes bika kijön a mezőre, bemutatja a csapatát. Mintha beköszönne.

Mindig szerettem volna tyúkokat, kacsákat, nyulakat. Nagyon megszerettem őket. Boldoggá tesznek. Reggel, este én etetem őket. Szeretem ezt az időszakot. Személyes viszonyom van velük, mindegyik egy külön egyéniség. Mindegyiket számon tartjuk, nevet kapnak, beszélünk róluk. Szeretjük őket. Figyelünk rájuk. Ha betegek, gyógyítjuk őket. Uborka a nyulak királynője. Fiatalon eltörte a lábát, Pesten műtötték meg. Bolyhos egy sérült kakas, aki nem lát nagyon jól. Néha egy fatuskónak udvarol... Lord, a főkakasunk sem bántja, hagyja élni.

Néhány hete érkeztek meg a birkák, hárman. Még szokjuk egymást.

Egy kutyussal, Lili törpetacskóval költöztünk ki. Ő bent él a kályha mellett. Szerettünk volna kinti kutyát is. Így került hozzánk Athos, a berni pásztor. Legkisebb volt az alomban. Termete nem, de a szíve hatalmas. Jóságos kutyus. Ezért is kellettek a pulik, Csipke és Boróka (lányok). Egyrészt mentett állatok, akiken segíteni akartunk. Másrészt harcosabbak, a sok róka miatt kellenek. Ők egy hatalmas családot alkotnak a három macskánkkal. Churchill, Villám Vili, Anubis (ő a kislány) nagyon szeretik a kutyákat. Együtt alszanak, együtt esznek. Férjem eteti őket. Reggel kapnak egy kis figyelmességet, délután négy órakor van a nagy etetés. Azt látni kell.
Van lovunk is, Amadeus. Nagyobbik lányom lova. Gyönyörű paripa.

Ők mind-mind a családunk, az életünk részei."

"Azt tudtam, ki akarok jönni Veszprémből, mert fojtogat. Levegőt, teret akartam. Nekem ez létszükséglet. Állatokat, növényeket akartam nevelni. Sokat dolgozni, állandóan mozgásban lenni. Ez sikerült is, hiszen sosem jutok a végére. De a legszebb ebben az egészben, hogy folyamatosan tanulunk. Tanuljuk a természetet, simulunk hozzá. Tanuljuk az állatokat. És ők mindig újabb és újabb ötleteket adnak nekünk. Állandóan tervezünk, dolgozunk. Olyanok vagyunk, mint egy projektcég.

Hatalmas érzés, hogy egy szerves egységet alkotunk a kertünkkel, állatokkal, növényekkel, az erdővel, patakkal, mezővel. A Bakonnyal. Ez a mi otthonunk!

Megváltozott az életünk. Megváltozott a gondolkodásunk. Egyenesebb, tisztább lett. Segítőkészebbek lettünk másokkal. Most éppen egy lecsúszott embert segítünk talpra állni. Sokat tanulunk tőle, sokat segítünk egymásnak. Ez a világ a kölcsönösségről, egymás kiegészítéséről szól.

Véletlenül kerültünk ide, de mára gyökeret vertünk itt. Szebb lett az otthonom, kívül és belül egyaránt!

Mindig azt mondjuk a férjemmel: turisták vagyunk az otthonunkban, mintha állandóan nyaralnánk!!!!!!!!"

Pethő Imre

Fotó: Melczer Zsolt

Képek