Gyönyörű a magyar nyelv. A közelit és a távolit a magas és mély hangrendű szavainkkal jelzi. Itt – közel, ott – távol.
Az élettér, ahol élsz, a hon szintén hasonlóképp jelenik meg: itthon és otthon.
Itthon: a lakásomban vagy a városomban, ahol épp lakom, és ott is tartózkodom; vagy az otthon, ahol lakom, de most éppen onnan távol vagyok.
Az otthon másik jelentése az otthonom, a szépen berendezett, otthonos lakásom is lehet, de ezt most tegyük félre.
Ha az ember tartósan, akár évtizedeken át külhonban él, akkor mind az itthon, mind az otthon jelentése megduplázódik.
Az én esetemben, mivel hosszú ideje Kanadában élek, ott van az otthonom. A kisvárosba, ahol lakom, amikor hazaérek, azt mondom: itthon vagyok.
A kettősség akkor jelenik meg, ha az ember hasonló barátok között bejelenti, hogy „voltam otthon”, vagy pedig azt, hogy „megyek haza”.
Egyből tudja mindenki, hogy Magyarországról van szó, és nem a lakásról, ahol élek.
És most, ahogy Budapesten tartózkodom, azt mondom, itthon vagyok, és az út végén úgy búcsúzom a rokonoktól és barátoktól, hogy megyek haza, hamarosan otthon leszek.
Az itt és ott, az itthon és otthon szerepet cserélnek, mégis számunkra egyértelmű, hogy mikor melyik mit is jelent.
A rokonok és a barátok ízlelgetik a felcserélt értelmű szavakat, mert nekik az itt itt van, az ott pedig ott.
Ezen jókat szoktunk derülni.
Szeretettel ajánlom ezeket a gondolatokat a tisztelt olvasóknak otthonról itthonra.
Üdvözlettel,
Párdányi Miklós
Kanada nyugati partjáról
Képek
