Jelen időszakunkban több bolygó is felsorakozik a Halak jegy utolsó fokán, mely a lezárásról, elengedésről és egyben az Új Én születéséről is szól. A Halak jegye, amely a zodiákus utolsó, tizenkettedik jegyét képviseli, szorosan összefonódik ezen fogalmakkal. Egyéni sorsokban és kollektív szinten is megjelentek az utóbbi években olyan életesemények, amelyek arra késztettek minket, hogy változtassunk halogatott, beragadt élethelyzeteinken. Párhuzamosan karmikus lezárások is zajlanak melyek bizony olykor fájdalmasak, mivel szembesítenek minket lezáratlan, meg nem oldott problémáinkkal, íly módon is ösztönözve a változtatásra.
Lássuk be az utóbbi évek lelket facsaró időszakként kerülnek be sorsunk könyvébe. Most ezen időszak végéhez közeledünk, melyben sokat fejlődtünk, új utakat kezdtünk, új kapcsolatokat létesítettünk. Bár még „frissek” lehetnek a szerzett „sebek”, de azt be kell látnunk, hogy ha a nehézségek nem lettek volna, sok minden még az életünk része lenne, ami már nem szolgálná a fejlődésünket. Egy korszakváltás küszöbén állunk, mely kollektív és egyéni szinten is egy Új Világ felé vezetnek minket. Egy olyan világ felé, ahol a család, szeretetet, szerelem szavak átértékelődnek, hogy egy magasabb minőséget képviseljenek.
Tehát, merjünk beleállni vágyainkba, elképzeléseinkbe, mert új utak, kapcsolatok kopogtathatnak az ajtóinkon, és csak rajtunk múlik, hogy beengedjük e őket. Ha kimerünk lépni a komfortzónánkból a céljaink elérése érdekében, akkor hatalmas lehetőségek tárulnak elénk. Szívből jövő vágyaink itt vannak egy karnyújtásnyira tőlünk, nekünk csak bele kell állnunk lelkünk hívásába.
Áldásokkal, szeretettel teli új utat kívánok!
Vigh Veronika
Karma Asztrológus